máj 11 2009

Bosszú a kutyámért

Jogos volt a bosszú? Lehet abban a korban picit elhamarkodottan döntünk? Döntsön a közösség.

Az alábbi eseménysorozat akkor történt mikor még vidéken éltünk, jó  8-10 éve. Még 12 éves koromban kaptam egy gyönyörű kuvasz kiskutyát a szuleimtol. Eletem elso kutyája volt, közhelyet mondok :igazi barát.

 

A neve egyszerű volt es mégis szamomra tokeletes: Bundás. Együtt cseperedtunk nehány évig, volt hogy majdnem kint aludtam a háza elött az udvaron annyira szerettem. Játékos volt , és kedves úgy éreztem mindenki szereti és ő is szeret mindenkit. Visszagondolva igazi idilli hangulat zsongta korbe azt az “állatot” aki inkább  már családtag volt mint háziállat. Egy embert nem szeretett , a szomszédot. Ő egy 40-50 ev körüli férfi volt aki nem vetette meg az italt, szerintem mondhatjuk rá az alkesz jelzőt is. Akárhányszor elment a kapunk előtt, mindíg megugatta a kutya. Talán azert is mert mikor még kölyök volt Bundás, akkor a kapu deszkái között mindig kidugta az orrát, erre az az állat szomszéd mindíg mikor részegen ment hazafelé megfricskazta az orrat. Úgy láttam a gyűlölet kölcsönös, talan azert mert a rohadt galambjait féltette. Namindegy az a lényeg hogy egyik napon mikor hazaértem a szuleim úgy fogadtak hogy Bundás nagyon beteg, odamentem , legugoltam melle de mar tudtam nem tudok segiteni.Reggelre sajnos elpusztult. Nehány nap múlva kiderult hogy a kedves kutyam elkapott egy galambot az udvaron a szomszéd 60-80 galambja közul. Gondolom jatszani probalt volna vele de ha a kutya galambbal jatszik akkor a galamb valoszinu nem éli túl :). Nem kellett nagy logika, hogy rájöjjek valoszínű a szomszéd mérgezte meg a kutyát. Elkapott az ideg, volt egy Slavia légpuskánk (akkoriban mindenkinek volt), felültem a tetőre es amig láttam élő galambot mind leszedtem egytol-egyig. Pityeregtem  es kozben lovoldoztem. Életemben nem éreztem még akkora düht. Este persze atjott részegen az öreg, gondolom rájött ki lövöldözte le a szeretett galambjait. Apám tudta mi törtent, mindenki tudta de elhajtotta a szomszédot, nemsokára elköltöztünk a városba de ez egy örök tüske maradt a lelkemben.

Azóta teltek az évek de még mindíg nem érzem magam bűnösnek. Kiváncsi lennek a blogot olvasók véleményére.

Udv
Sz.
 

 

 


A bejegyzés trackback címe:

https://megbocsatas.blog.hu/api/trackback/id/tr331114877

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gilderoy 2009.05.11. 13:42:27

Miért nem törted be az ablakot? A galambok tehettek róla hogy megölték a kutyádat, jóember? Faék.

Hypofx 2009.05.11. 13:45:21

Hat nem jol tetted, nem a galambokat kellett volna buntetned....:)

kopeda 2009.05.11. 13:50:56

tehat megoltel kb 60-80 galambot, mert a gazdajuk egy kocsog volt. :S

Zol 2009.05.11. 13:52:06

Miért az állato(ka)t kell bántani!? Mentség lehet, hogy gyerek voltál, de ettől nem válsz különbbé a szomszédodtól.

mechorang 2009.05.11. 13:53:24

gyáva szar alak aki ártatlan állatokon áll bosszút, miért nem az öreg alkeszt mérgezted meg vagy lőtted ki a szemét?!?
akkor ártatlan lennél!
így egy centivel sem vagy különb.

tzi 2009.05.11. 13:53:49

Haaat... ha eltekintunk az eletkortol, ami sok dologra mentseg, akkor asszem jogos volt a bosszu, es bargyu az eljaras. A galambok pont nem tehettek semmirol, ahogyan a kutyad sem. Inkabb a fickot kellett volna seggbe loni amikor hazafele tantorgott...

(Bar valoszinu, hogy midnenki a galambokon elte volna ki... :D)

becher 2009.05.11. 13:54:56

Szerencsétlen galambok nem tehettek arról, hogy a "gazdájuk" egy ótvaros alkesz volt, aki más kutyáját bántotta. Ők nem érdemeltek ilyen halált, ahogy a kutya sem, hogy megmérgezték. Ettől függetlenül nekem is van 2 kutyám és ha vki kárt tenne bennük megtalálnám a módját, hogy bosszút álljak. Bár úgy gondolom ha van vmilyen állata, nem azon vezetném le az aggressziómat.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.05.11. 13:58:38

Nemcsak hogy ártatlan, de stílusos is. Nice work.

kyanzes (törölt) 2009.05.11. 13:58:57

A madarak nem tehettek semmiről.

Mária 2009.05.11. 14:00:37

Jól tetted.

A szomszédot kellett volna részegen belökni az árokba egy hideg téli éjszakán.

minifik 2009.05.11. 14:00:42

hát a szomszédot kellett volna nyomorékra verned!
igazi toloszékest faragtam volna belőle.

a galam gyilkolászásért 1értelműen bűnös vagy.
az érzéseid miatt nem.

szerény nyomott véleményem szerint :)

Csülök 2009.05.11. 14:01:27

Mit tehettek az egészről szerencsétlen kivégzett tubik?

mzs 2009.05.11. 14:03:29

Vigyázzá', mer' most aztán megtalálnak ám az állatvédők! Téged is, meg a szomszédot is!

Egyébként a szomszéd megérdemelte, a galambok különben is elviselhetetlenek.

Pont.

GZoli 2009.05.11. 14:05:12

A baj, az, hogy mindeketten a szomszéddal elmebeteg ostaoba idióták vagytok. Egymással lévő konfliktusba NEM szabad az állatokat belekeverni. Ők pusztultak el, mert ti vagytok állati szinten.

flegman · http://usazzunk.blog.hu/ 2009.05.11. 14:05:37

mIndIg mIndIg rövId I. Bűnös. És te is.

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.05.11. 14:06:59

Szerintem a csakot kellett volna joooo kemenyen megruhazni, mikor reszegen maszik hazafele. Mondhattad volna, hogy elesett... Nem a galambokat, akik szinten nem tehettek arrol, hogy fasz a gazdajuk.

eko 2009.05.11. 14:08:12

Inkább a szemét kellett volna kilöni, vagy a golyóit! :-)

phaidros 2009.05.11. 14:08:42

A galambokért kár volt. A szomszéddal viszont történhetett volna valami...

2009.05.11. 14:09:24

@mechorang: "gyáva szar alak aki ártatlan állatokon áll bosszút, miért nem az öreg alkeszt mérgezted meg vagy lőtted ki a szemét?!?
akkor ártatlan lennél!"

Izé, azt akarom kérdezni, hogy egyébként téged kiengednek emberek közé? Mert akkor kezdhetek félni...

Cukorpofa 2009.05.11. 14:12:10

Ezzel a tetteddel a szomszéd cselekedetét igazoltad. Grat!

Amby · http://amby.hu 2009.05.11. 14:12:19

Állatgyilkos, gratulálok.

Peppone Botazzi 2009.05.11. 14:12:43

Átmentem volna egy vascsővel és szétbaszom a fejét. És mindenkivel ugyanígy aki kutyákat kínoz.

Silverf@x 2009.05.11. 14:13:29

Nem a galambokat kellett volna lelőni, hanem a szomszédot. Aljas dolog a védtelen élőlényeken kitölteni a seggfejek iránti bosszúvágyat. Inkább rúgtad volna szét a fószert...

Bking Soda 2009.05.11. 14:14:41

ilyenkor nem a galambokat kell bántani hanem alkesz szomszédot halálra kínozni,lehetőleg árammal,esetleg éles fémtárgyakat felhelyezni a végbelébe.utána persze rögtön meg kell bocsátani neki feltéve ha már szaga van...

Macskanátha 2009.05.11. 14:15:14

Izé... ha mondjuk papagájokat írtott volna ki a kedves posztoló, akkor én is fel lennék háborodva. De ezeket a galambnak nevezett, betegségeket terjesztő, tollas patkányokat sajnos túlságosan utálom ahhoz, hogy részvétet keltsenek bennem... :-))

Szelid sunmalac 2009.05.11. 14:15:14

Szerintem nagyon jolelku a posztolo. En pl. vegtelenul szelid es turelmes vagyok, de ha a kutyamat valaki bantja, ne adj Isten megoli, azt kikeszitem. Elore kitervelt, kulonosen kegyetlen modon vegzem ki es szenvedese minden percet elvezni fogom. Ugyhogy a szomszed jol jart, hogy egy kolykot fogott ki.

Don Bolesz 2009.05.11. 14:15:37

Ártatlan! FElmentve! A galamb egy piszkos, büdös, kártékony jószág. Pusztitandó!

snorbi 2009.05.11. 14:16:05

Ugyanolyan köcsög szemétláda vagy, mint az alkesz szomszédod volt.
Miért nem rajta álltál bosszút? A galambok mérgezték meg a kutyádat?
Az a szomorú, hogy még ma - felnőtt fejjel - sem érzed, hogy szarul kezelted a helyzetet.

(És mondom ezt úgy, hogy nagyon sajnálom a kutyádat, és el tudom képzelni, mennyire letört ez akkor.)

Mária 2009.05.11. 14:17:12

@Cukorpofa:

Nem egészen.

Ezzel a tettével ott vett elégtételt, ahol a szomszédnak a legjobban fájt.

A galamboknak meg nem volt szerencséjük abban, hogy ők voltak az alkesz kedvencei.

Lemúr Miki · http://hosszutav.blog.hu/ 2009.05.11. 14:17:27

Megöltél 80 állatot, pedig csak egyet kellett volna: a szomszédot. Téged lesitteltek volna, és máris két állatkínzóval kevesebb járkál köztünk.

Netuddki. 2009.05.11. 14:18:22

Ajánlom szakirodalomnak.
Stephen King: Hasznos holmik

A kuvasz pedig kiszámíthatatlan lesz. Bárki bármit mond.

Arwen197 2009.05.11. 14:23:17

Végy pár méter festőnejlont, jó erős ragtapaszokat, kezeslábast, védőszemüveget, kesztyűt, jó erős köteleket, meg egy éles fűrészt. A többit már tudod!
Üdv,
Dexter

zzom 2009.05.11. 14:23:41

Ezt a mentalitást utálom az ilyen kutyatulajdonosokban:
Nem bánt csak játszik, csak a részeg disznót ugatja, csak a szomszéd galambokat, csak a…
Te megérdemelted, a kutyát viszont sajnálom.

newdawn 2009.05.11. 14:27:10

1. RIP Bundás:(
2. Úúúúúútálom a galambokat, de kárt nem tennék bennük, pláne, ha nem is ők a dühöm forrása szóval szerintem rossz megoldás volt.
3. Egy gyerektől nem biztos, hogy elvárható a logikus, következményeket is figyelembe vevő gondolkodás, ha felzaklatott állapotban van, sok felnőtt sem képes erre.
Viszont felmerül a kérdés, hogy ha gyerek korodban egy kajla csövű légpuskával képes voltál egy tetőről 60-80 galambot leszedni egy pár délutáni óra leforgása alatt, akkor mennyire vagy veszélyes a társadalmunkra:) Zsoldos-e lettél-e:)))

staropramen 2009.05.11. 14:29:39

A Fekete Város c regény is egy kutyát ért sérelem megbosszulásával kezdődik.
Egyébként honnan vagy olyan nagyon biztos abban, hogy a szomszéd volt és szándékosan?
Nekem is pusztult már el kutyám mert valami seggfej mérget rakott ki rágcsálóknak,ő meg egy mérgezett állatból kajált.

2009.05.11. 14:31:37

Megdöbbentő, hogy milyen hosszú tömött sorokban érkeznek ide olyan elmebetegek, akik egy állat életéért (szerencsére itt csak verbálisan) egy ember megkínzásával, megölésével kívánnának elégtételt venni.

Csak remélni merem, hogy az igazi állatvédők maguk is elítélik ez az álláspontot...

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2009.05.11. 14:36:40

@zulu: Az igazi állatvédők félholtra verik az állatkínzót!

CyberPunK 2009.05.11. 14:37:01

@zulu: Miben több egy ember egy állatnál? Ne a zsenikkel gyere, az átlag szar alakokkal!

abszint86 2009.05.11. 14:37:02

Jól tetted, nekem is ezt kellett volna tennem kiskoromban, amikor a szomszédom lelőtte a kedves kis aranyos tacskómat. És szintén galambjai voltak, bár a kutyám soha nem támadta meg a galambokat. Én csak azért nem lőttem le végül a mocskos galambjait a slavia631-el, mert nekünk volt még egy rakás háziállatunk, és rosszabbul jöttem volna ki az öldöklésből. Emlékszem, megfogadtam hogyha nagy leszek felrobbantom a házát.

Egy ismerősünk egyszer "elütötte" uazzal a dömperemet, bosszúból mind a négy kereke alá 60-as szöget raktam két oldalról megtámasztva. Csodálkozott is, hogy egyszerre kilyukadt az összes kereke.

JA, és mocskos galambok,60 galamb se ér fel egy kutyával!!!!

bécsi pszicho · http://www.flickr.com/photos/haazee 2009.05.11. 14:42:47

Ha a szomszédot lövöd le, még talán megértelek, de így... nem különbözöl tőle te sem. A jelenidő szándékos: te még most is egyértelműen jogosnak tartod amit tettél.

Don Bolesz 2009.05.11. 14:45:40

@abszint86: le a galambokkal! a galamb a természet tévedése!

2009.05.11. 14:46:02

@CyberPunK: Játsszunk el a gondolattal: Ha választanod KELL egy általad nem ismert ember, vagy egy általad nem ismert kutya élete között, te melyiket választanád? Nincs kitérés, egyenes választ várok!

Kapitány_1 2009.05.11. 14:48:42

12 éves gyerektől elvárható bosszú mértéke, a szemet szemért. Bár tényleg nem a galambokat kellett volna, de magyarázd ezt el egy kisfiúnak.
Az ügy lezárult (tanulság megvolt) felejtse el.

CyberPunK 2009.05.11. 14:50:11

@zulu: Ez így nem fair. Normál alapállapotot követve természetesen az embert, de ha aközött kell választanom, hogy egy erőfölénnyel visszaélő embert ki kell-e nyírni, hogy ő ne öldösse a gyengébb állatokat kedvtelésből, akkor szó nélkül levágható az ember.

QM 2009.05.11. 14:51:48

Nem vagy bűnös. Abszurdisztánban ez teljesen normális.

Szelid sunmalac 2009.05.11. 14:51:52

@zulu: Rossz kerdes, mert ismerte az embert es a galambokat is. Ismeretlenul nem bantotta volna egyiket sem. Mint ahogy en sem bantok senkit. De amint bantja akit szeretek - legyen az akar ember, akar allat - akkor nyugodt lelekkel fogom bantani es le fogom szarni az erkolcsi magyarazatod

Locassen 2009.05.11. 14:54:12

szerintem mindenki megérdemelte, amit kapott: a kutya, mert kinyírta a galambot, a kiscsákó, mert kinyírták a kutyáját, a szomszéd, mert kinyírták a galambjait; most már a galambokon a sor, hogy folytassák ezt a nemzedékeken átívelő vendettát, aminek a végén kihalt hegyi falvak, reszkető, a házból kilépni sem merő gyerekek és a faluszéli temetőben elhantolt halottak egyre fiatalabb kora jelzi a vérbosszú nemes hagyományának feltámadását és regnálását a civilizáció vékony mázától megszabadult emberállatok felett.

RIO 2009.05.11. 14:55:31

miezmár?
egy újabb kamublog?
ráadásul kimoderálod a tamáskodást? szerintem ez nyomoronc dolog. (kamublogot írni is az, de ilyesmit kimoderálni főleg)

janikahhh (törölt) 2009.05.11. 14:56:24

Hu de kurvára okos itt mindenki. "Lőtted volna a szomszédot" "nem tehetett róla a galamb" stbstb. A gyerek se tehetett róla, a kutya se. De ha a szomszédot kezdte volna atrocitálni, annak súlyosabbal lehettek volna a következményei. Szemet szemért, főleg, hogy direkt, rossz szándékból ölte meg a kutyát a tetves alkoholista féregje.

Peter Blau 2009.05.11. 14:56:43

Mindenki milyen nagyon okos. Lője le a szomszédot, bántsa a szomszédot. Jaja, aztán menjen börtönbe, legyen egész életére egy megbélyegzett ember. Hát eszetek aztán van. A rohadék szomszéd semmit sem kapott a kutya megöléséért, (ma sem kapna), de aki bosszút állna érte az mehetne a dutyiba. Következtetés: inkább fogja be a pofáját és sírdogáljon magában mi? Gratulálok. Minden szart el kell tűrni igaz? Ezért tartunk itt, ezért lehet velünk szinte bármit megcsinálni, mert birkák vagyunk és vagy minden szart eltűrünk, vagy kedves embertársaink olyan tanácsot adnak amelyet ők nem fogadnának meg, és ha megfogadjuk mi húzzuk a rövidebbet a végén. Jó fejek vagytok.

Logrond 2009.05.11. 14:57:12

Nem igazan ertem a korabi hozazolasokat. Most a kutya az ember baratja, ertelmes, aranyos, erzo kis alat mig a galam egy ocsmany fertozeseket terjeszto (hivatalosan is pusztitando kartevo), kirtando dolog a patkanynal is gyuloletsebb mert az legalab nem szarja telibe a fejed. vagy ez a hazi galambokra nem igaz vagy mi?
Mert akkor a kutya halala nelkul is teljesen rendben volt a dolog. Legalabbis amig a kinzas,fajdalom okazas nem nem cel addig ez nem mas mint kartevoirtas.

Botfülű Suzan Boyle hasonmás · http://zoltanatya.blog.hu 2009.05.11. 14:57:28

"ilyenkor nem a galambokat kell bántani hanem alkesz szomszédot halálra kínozni,lehetőleg árammal,esetleg éles fémtárgyakat felhelyezni a végbelébe.utána persze rögtön meg kell bocsátani neki feltéve ha már szaga van..."

Gyanús vagy te, netán ezt csak úgy a szimpla élvezkedés kedvéért is eljátszanád?:-)

Peter Blau 2009.05.11. 14:57:54

"Játsszunk el a gondolattal: Ha választanod KELL egy általad nem ismert ember, vagy egy általad nem ismert kutya élete között, te melyiket választanád? Nincs kitérés, egyenes választ várok!"

A kutyát.

Megbocsatasblogger 2009.05.11. 14:59:32

RIO: A blogon csak e-mailben erkezett valosnak tuno torteneteket jelenitek meg.sajnos nem jarhatok szemelyesen utanna. Nem tartom valoszinunek hogy kamu lenne. A ragalmazo irasodat pedig tartsd meg magadnak.

tnt 2009.05.11. 14:59:52

nem lövöldözni, csak lőni kellett volna...egyet a szomszéd szeme közé...

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2009.05.11. 15:00:48

Jaj Istenem. Neked ugyanaz lehetett a szomszédod, mint most nekem.
Az enyém néhány hónapja ölte meg a nyolc (!) hónapos pásztorkutyámat. Annyi volt a bűne, hogy sokat ugatott.
Már merev volt, amikor munka után hazamentem.
Tudom, hogy a galambász szőröstalpú szomszédom volt a gyilkosa, az utcában nem titok.
És azóta is azon gondolkozom, hogy mivel tudnám a tetves galambjait elpusztítani.

Én Neked adok igazat.

Peter Blau 2009.05.11. 15:01:30

shackallor 2009.05.11. 14:54:12
"szerintem mindenki megérdemelte, amit kapott: a kutya, mert kinyírta a galambot"

Vicces ember vagy. Büntesd meg az összes ragadozó állatot mert már megöltek másik állatot életük során, hogy ne haljanak éhen. Te melyik bolygón élsz?

mokas_gizi 2009.05.11. 15:03:46

Megértem szeretted a kutyádat, ezért megölni egy másik ártatlan állatot/álltokat roppant nagy primitívségre utal...
Miért nem az emberrel csináltál valamit inkább...?

Peter Blau 2009.05.11. 15:03:46

Kekecke:
"És azóta is azon gondolkozom, hogy mivel tudnám a tetves galambjait elpusztítani."

Szedj össze pár kóbor macskát, és ereszd közéjük. Még csak nem is te tehetsz majd róla, a természet elvégzi a piszkos munkát. Megvan a rendje a dolognak.

Megbocsatasblogger 2009.05.11. 15:06:24

Uglee: A post írója fiú.

Igazság Atyja 2009.05.11. 15:07:05

Érdekes, hogy ez senkinek nem tűnt fel.

"Nem kellett nagy logika, hogy rájöjjek valoszínű a szomszéd mérgezte meg a kutyát."

"Valószínű". Ez itt a probléma. Boncolás => bizonyítékgyűjtés => szükséges lépések megtétele. Utóbbi viszont nem lövöldözés galambokra, hiszen az állás 1:1 lett a kutya elpusztultával. Az sem derült ki, melyik udvaron is szedte szét a szóban forgó galambot a kutya? Ugye joggal gyanítom, hogy "valószínűleg" a szomszéd kertjében történt az incidens? Ugyanis még egy idióta sem a kutyát okolja, ha az elkap egy ostoba madarat (egyet a nyolcvanból radásul...), amely a közelébe merészkedik. Az baszta a csőrét, hogy a kutyád átjárt a telkére. Meg tudom érteni. Az szintén a te hibád, hogy nem tanítod meg a kutyát, hogy inkább dögöljön éhen, de ne fogadjon el ételt idegentől - főleg olyantól, akit utál. Ugye nem csak nekem bűzlik ez az egész? :)

Szelid sunmalac 2009.05.11. 15:07:32

@mokas_gizi: Kedves Gizi. Azert mert egy 12 eves kolyok nem tudja elore kitervelni a dolgot, aztan elrejteni a hullat. Mast nem akart belekeverni a dologba, mert azt erklocsileg elitelendonek tartotta. Ezert az egyetlen szamara hozzaferheto eszkozhoz nyult.

Locassen 2009.05.11. 15:07:50

@Peter Blau: tudtommal moralizálunk, nem a természet diktálta ösztönök megértését gyakoroljuk. Egyébként meg a háziasított állatokra a Saint-Exupéry féle alapelv vonatkozik, nem a darwini.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2009.05.11. 15:09:01

Ha ez felnőtt korodban történik, azt mondom, hülye vagy. De ha jól értettem, gyerek voltál, így valahol érthető a dolog. Mindenesetre annál biztosan jobb, mintha a szomszédot lőtted volna, mint ahogy írta valaki...

changebug (törölt) 2009.05.11. 15:11:16

Hát egyrészt jól tetted, mert a bosszú tisztességes dolog - szemet-szemért, fogat-fogért, ez így van rendjén.

Másrészt az állatokat sajnálnám, az embert nem. Fel kellett volna inkább gyújtani a házát/szomszédot :), de hát amikor fiatal az ember akkor még nem mérlegel. :)

Win Elen 2009.05.11. 15:11:16

Milyen erdkes, hogy tulnyomo tobbsegben "bunosnek" tartjatok a galambokon bosszuallot, de a szavazas az artatlanon all. Ugyanakkor legyunk pontosak. Most van 505 szavazat es 63 komment. Tehat ha itt minden hozzaszolo szavazott akkor is csak a majd negyede iteli el. Ebbol is leszurheto, hogy akik csendben olvasnak es nem fejtik ki a velemenyuket, a kommentelok tobbsegetol eltero allaspontot kepviselnek.

Vagy direkt ellentetes iranyba kivanjak terelni a szavazast... vagy...

Szerintem is bunos, de gyerekkent az ertekitelet meg mas mint felnotkent. En barmennyire is sajnalnam a kutyam, az elso szerencsetlen lelott galamb utan meg szarabbul ereznem magam, mar ha megtennem. De nem. Az meg hogy 60-80 galambot lott agyon szerintem mar beteges. Ilyen "hirtelen felindulasbol szurta le a feleseget 50 kesszurassal" kategoria...

Szelid sunmalac 2009.05.11. 15:12:34

@Igazság Atyja: De! Csak neked. Mert ha volt mar kutyad, kertes hazban, ahol nincs leontve betonnal az egesz kert, akkor tudod, hogy egyebkent barhol ki tud szokni. Termeszetesen ha veletlen a te telkedre illegalisan behatol, akkor megintcsak termeszetesen te lelovod...Hiaba, ez igy helyes. Meg egy pontra ravilagitank: Nem igazan ismerek olyan trening modot, amit kifejezetten arra talaltak ki, hogy "kutya! Ne fogadj el etelt idegenektol!". Ugyanis ha egy kutyat szeretnek es jol tartjak, az alapvetoen meglevo tartozkodason kivul (foleg ha a sajat teruleten kivul van, azaz nem kell vedenie)meg csak meg sem ugatja az idegeneket. Ezt egyetlen modon lehetne megtenni, ha arra tanitod meg, hogy utalja az embereket, es mindig tamadjon ha valaki akar csak meg is kozeliti. Nos, amennyiben ez megfelelo modszer, kivanom neked, hogy te talakozz eloszor ilyen kutyakkal.

Igazság Atyja 2009.05.11. 15:12:51

@Szelid sunmalac: a kölyök 12 évesen kapta a kutyát, és együtt cseperedtek néhány évig. A néhány mindig több mint kettő, ha kutyával cseperedett, olyan négyet saccolnék. 16 évesen már lehetett volna annyi esze, hogy ne a galambokon töltse ki a bosszúját - ahogy sokan már szóvá is tették. Itt nem az állatok rangjáról van szó (emlős "értéke" a madárral szemben). Ha palotapincsije is lett volna a szomszédnak, nyilván azt is lelövi..

Peter Blau 2009.05.11. 15:14:41

" shackallor 2009.05.11. 15:07:50
@Peter Blau: tudtommal moralizálunk, nem a természet diktálta ösztönök megértését gyakoroljuk. "

Anélkül igen nehezen fog menni az állatok viselkedésének megértése, mert azok nem morális lények hanem ösztönlények. Még a kutyád is, ha van. Tulajként pedig azért valamennyire értened kéne nem?

mokas_gizi 2009.05.11. 15:15:04

@Szelid sunmalac:
Kedvesem!
12 éves korában kapta a kutyát és évekig megvolt neki...
Ezenfelül Kedves szerintem nem írtam sehol sem hogy ölje meg az embert...
Látom itt is van 1-2 Droid

mokas_gizi 2009.05.11. 15:16:33

@Win Elen:
amit írtál sok igazság van...

Szelid sunmalac 2009.05.11. 15:17:59

@Igazság Atyja: Ha te egyutt elsz valakivel, akit szeretsz es azt egy idegen gyakorlatilag ok nelkul, vag anelkul, hogy emberi modon megprobalna elintezni a dolgot, megoli, akkor te tovabbra is emberseges, nyugodt es kimert maradsz, ugye? Nyilvan lelonem akar bivaly, akar T-rex, akar kenguru a kedvence, ha masert nem, hogy erezze mit is tett es legkozelebb ketszer is meggondolja, mielott megfoszt valakit a szerettetol.

2009.05.11. 15:19:29

Hátszóval, van nekem egy olyan sanda gyanúm, hogy a sok ide írogató véresszájú "irtsukkiabüdösganéjállatkínzómocsadékot" emberkének kéne egy alapos kivizsgálás.
Feleim, ez a magatartás legalább olyan deviáns mint az állatkínzás. Szerintem.

Nervus 2009.05.11. 15:20:20

Nem túlzottan akarok beletévedni a vitába, de egyesek itt rögtön azt írják, hogy "miért szegény ártatlan pici, gyönge és védtelen galambocskákat lőtted agyon, miért nem a szomszédot?". Az ilyenek gondolkoznak azon, hogy azért a szomszéd mégiscsak egy ember [mégha ritkanagy geci is], a galamb meg csak egy galamb? Ami ráadásul undorító is véleményem szerint.

Szelid sunmalac 2009.05.11. 15:20:59

@mokas_gizi: Rendben. 16-17 evesen sem tudja elcipelni egyedul a hullat....de felre az oldoklessel. Te mit kezdenel egy oreg, berogzult szokasokkal rendelkezo, alkoholista emberrel, aki szo nelkul kinyirja az allatot, amirol tudja hogy mennyire szeretsz, mikozben neki is van? Szerinted eszervekkel meg tudnad gyozni? Probaltal te mar ilyet?

Igazság Atyja 2009.05.11. 15:21:38

@Szelid sunmalac: sok kutyát ismerek, akik alapvetően barátságosak az idegenekkel, de ételt kizárólag a gazdájuktól fogadnak el. Bármilyen bolygóról is érkeztél, ebben semmi furcsaság nincs: kölyökkoruktól így nevelték őket. Attól, hogy te nem igazán ismersz ilyen tréninget, még létezik. Nem csak hyperbarátságos és véragresszív kutya van, a közöttes kategóriák pedig igen sokmindenre megtaníthatóak - differenciáltan. Találkoztam már zabolátlan kutyákkal, sajnos tényleg vannak emberek, akik rosszul nevelik őket. Ha a szomszéd kutyája átjárna a telkemre, de semmilyen kárt nem okozna, megbeszélném a szomszéddal, hogyan alakítsuk át a kerítést, hogy ezt ne tehesse meg. Ha megenné a galambomat a saját területén, kedves egészségére. Ha a galambomat az én telkemen fogyasztaná el, mert a szomszéd nem hajlandó advanced kerítést építeni, az már más szitu. Nem fogom megvárni, míg a kutya egyszer engem fog megtámadni - és természetesen ebben az esetben kurvára nem érdekel, hogy egyébként "alapvetően barátságos" másokkal.

Szelid sunmalac 2009.05.11. 15:22:14

@zulu: Mint ahogy az is, hogy szo nelkul hagyok mindent....

2009.05.11. 15:25:38

@Szelid sunmalac: A szó nélkül hagyás, és a szomszéd lemészárlása között talán akad még némi átmeneti lehetőség. Nem?

sanyix 2009.05.11. 15:26:26

én szeretem az állatokat, még egy rovart is megpróbálok kitessékelni ha bejön a szobámba (legyet is, igen tudom nem lehetek sikeres), de egy dolog kiborít. A hülyeség. Amikor a rovar a nyitott ablak mellett (amin bejött) 2 centire a zárt ablakszárny üvegén kopog, és ha valami tárggyal kifelé hessegetem, és ott van előtte a külvilág, de az bizony elfordul a rosszirányba, akkor bizony szétcsapom, mert feldühít.

Mint a szomszéd kutya. Egy elmeroggyant németjuhász iszonyatos hangszínnel (olyan hisztis picsás), összevissza ugat. Körbe mindenhol van kutya, ez a tetű meg csak úgy magától képes ugatni órákig, úgy hogy más kutya nem válaszol, persze úgy hogy bemegy egy ilyen tetőrész alá, ami egy irányba (felém) koncentrálja iszonytató hangját, vagy csak egyszerűen odaáll a kerítéshez az ablakom alá. Mindent megugat ami mozog, még akkor is a 534534534534x alkalomra látja, és közben ugrál mint egy hülye. És ezt főleg éjszaka vagy kora reggel teszi... Ha az ablakból ráüvöltök, leszarja. Ha lemegyek és onnan behúzza fülét farkát, de ahogy elmegyek, folytatja. Egy rohadt sunyi féreg.

Ezt a kutyát nyugodt szívvel meg tudnám ölni, vagy legalábbis jól elverni. Szerintem jogosan. De ok nélkül úgy hogy nem ártott nekem, úgy semmit nem tudnék bántani. Még akkor sem ha ahogy a macskám néha elkezd vonyítani az ajtóm előtt, mert nem rendszeresen teszi, nem sokáig, és nincs olyan iszonytató hangja.

Viszont a blogolónak nem volt joga lelőni a galambokat, nem ők voltak a hibásak, nem is ártottak senkinek. Azt a faszfej alkeszt kellett volna jól elverni, vagy felgyújtani a házát, betörni az ablakokat, de a verés a legjobb megoldás.

changebug (törölt) 2009.05.11. 15:27:04

@zulu: ne légy már ilyen elcseszett humanista.
Ebben az egész történetben az a szép, hogy kiegyenlíti a számlát. A normális emberi ösztön ezt kell hogy diktálja, csak a társadalom kineveli belőlünk.

sanyix 2009.05.11. 15:28:20

@Nervus: az ember undorítóbb... főleg az aki azt hiszi ő több mint más élőlény...

scsaba1 2009.05.11. 15:28:27

Szerintem ez fotosop... A post szerzője így teszteli a jónépet, és közben jókat röhög...

Igazság Atyja 2009.05.11. 15:30:49

Természetesen hozzá kell tenni azt is, hogy az öreg is hülyén viselkedett ezzel az "orrfricskázással". Akit egyszer a kutya kölyökkorában megutál, azt általában élete végéig utálni fogja. Persze a galambot akkor is megette volna, ha a gazdi után az öreg a második legszimpatikusabb számára... csak ebben az esetben talán elmaradt volna a retorzió. Ezzel csak arra céloztam, a kölcsönös gyűlölet előrevetítette, mi lesz a végkifejlet egy esetleges komolyabb konfliktus esetén.

Win Elen 2009.05.11. 15:31:32

@zulu: arra a 2 droidra gondolsz? Vagy minden a tieddel ellentetes, de a velemenyet arnyaltan kifejezo emberet kikristalyositod az "oljuk meg az allatkinzot" tipusba.

@Szelid sunmalac: Miert kell megbuntetni? Ha mar vitatkozunk? A lelki beked helyrejon? Azt nem vitatom el hogy a streszt levezeti... a szemelyiseget milyen iranyba loki? Tudni kell a helyzetet ertekelni az alapjan, hogy aki nekem fajdalmat okozott, az all e olyan szinten, hogy vissza tudjak neki vagni az en eszkozeimmel, vagy lesulyedek az o szintjere. De ha lesulyedtem, akkor nem kulonbozok tole, legitimme tettem a tettet... akkor mirol is beszelunk. Jo lehet a vilagot ketbitesen is kezelni. (Ez nem szemelyeskedes mielott erre gondolnal)

2009.05.11. 15:31:40

@changebug: A normális emberi ösztönt az emberi társadalom kezdetektől fogva próbálja kordában tartani írott (törvény), és íratlan (erkölcs, morál) szabályok segítségével. Ezt persze fel lehet úgy is fogni, hogy mekkora szemétség, de belegondoltál már abba, hogy mi lenne ha holnaptól mindenki az ösztönei és indulatai alapján döntene és cselekedne? Senki, és semmi által nem korlátozva?
Érdekes világ lenne.

Zsákos Bilbao 2009.05.11. 15:32:04

Suttyó vagy, édes öcsém. A bosszú király dolog, de nem vall túl nagy iq-ra, ahogy intézted. A faszingert kellett volna okosanügyesen helybenhagyni, hogy aztán töprenghessen a dolgon.

Szelid sunmalac 2009.05.11. 15:32:44

@Igazság Atyja: A megbeszelnem a szomszeddal a helyes hozzaallas. Nekem is ez lenne az elso. De amennyiben erre - bar lett volna ra modja - nem kepes a szomszed es szo nelkul kinyirja, akkor ne akarja utalog megmagyarazni a kerites lecei kozti tavolsagot es azt se, hogy meg kell tudni itelnie a galambnak, hogy az a kurva galamb a tied.

Win Elen 2009.05.11. 15:34:14

@zulu: az elobbit visszavonom, a tobbi tukreben, csak sarkosra sikeredett a fogalmazas, en meg sarkosan ertelmeztem.

2009.05.11. 15:35:20

@Win Elen: Bocsáss meg, de nem számoltam meg az ilyen jellegű kommenteket.

"Vagy minden a tieddel ellentetes, de a velemenyet arnyaltan kifejezo emberet kikristalyositod az "oljuk meg az allatkinzot" tipusba."

Amennyiben az árnyalt kifejezésbe beletartozik az a vélemény, hogy a kutya elpusztításárt cserébe toljunk fel egy éles tárgyat a végbelébe, üssük agyon, gyújtsuk fel a házát, nos akkor igen.

Néhány füles szerintem is belefér.

Peter Blau 2009.05.11. 15:36:07

"@Szelid sunmalac: A szó nélkül hagyás, és a szomszéd lemészárlása között talán akad még némi átmeneti lehetőség. Nem?"

Végülis...
Az autóját is fel lehet gyújtani...

Szelid sunmalac 2009.05.11. 15:36:10

@Win Elen: Ez szerintem az okozott fajdalom merteketol fugg. Egy hetkoznapi incidens soran egyszeruen tovabblepek. Egy csaladtag (vagy barki, aki kozelall hozzam) megolese nem ez a kategoria. Ez most kb. olyan, mintha azt mondanad, hogy valaki leszurja edesanyad, de te csak legyintesz ra, mert kulonben lesullyednel az o szintjere. Ne haragudj (es kerlek ne vedd szmelyeskedesnek,), de ez egy sznob baromsag, aminek a realitashoz semmi koze.

mechorang 2009.05.11. 15:36:44

@zulu: igen, kezdhetsz félni.

ergerberger 2009.05.11. 15:36:51

Egy kis köcsög voltál, remélem, nem nagy köcsög lett belőled, hanem normális ember.
Remélem, a galambok meg mind a fejedre fosnak azóta egytől-egyig, mert ugye ha jogos a bosszú, akkor az övéké is az ;)

Win Elen 2009.05.11. 15:37:03

((jezusom. marmint sullyed.))

Win Elen 2009.05.11. 15:38:39

@zulu: elotted egyel! :)

(idegesito a moderalas, eleszi a cset oromet)

Dekatlon 2009.05.11. 15:39:17

A cikk fotosopp, de alapkérdés. :)

vendetta... az ebben a szép, hogy vagy a költözés vagy nincs kiszállás.

a kutyám megöli a szomszéd galambját
a szomszéd megöli a kutyám
én megölöm a szomszéd összes galambját

a szomszéd megveret engem
én rágyújtom a házát
ő kiírtja a családomat.

@changebug: a számla kiegyenlítéssel csak az a baj, hogy mindenki hozzáteszi a maga kis "áfáját", így lesz egyre nagyobb és nagyobb. Ezért találták ki régen az okos emberek a törvényeket. Persze ahol annak betartatása nem működik, az emberek praktikusan visszaesnek erre a korábbi szintre.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.05.11. 15:39:36

A galamb így is úgyis fazékban végzi (már ha nem posta volt, de nem hiszem, hogy egy alkesz olyan sokat vesződött volna a versenyeztetéssel).

Magyarul alkesz szomszédnak neki kellett állni 80 galambot felpucolni, és a család egy fél évig galamblevest evett, de igazából kár nem érte.

Egy kuvasz viszont komoly kár. Anyagi, érzelmi. Persze a szomszédot meg nem agyalhatja meg az ember, maradnak a galambok.

Mondjuk szégyen, hogy vidéken milyen szinten mérgeznek kutyát-macskát (kisgyerekes ház udvarába bedobják a preparált kolbászt, jó esetben a kutya veszi fel, rossz esetben a 2-3 éves gyerek kóstolja meg...)

Nem bűnös, arányos volt a büntetés.

changebug (törölt) 2009.05.11. 15:40:05

@zulu: Pontosan ez a lényeg.
Egy egyensúly alakulna ki mint mindenben. Pár ezer halott után. De ha alapvetően a izom kopasz is úgy kalkulál, hogy meghalhat ha hülye akkor nem lesz hülye, mert félti a tyúkszarost. és ma nem az erő a lényeg.

Igazság Atyja 2009.05.11. 15:40:15

@Szelid sunmalac: ha érdemi kommunikációra nincs esély, valóban nem lesz vége a folyamatnak sosem. Ugyanis ha a srác szerez egy újabb kutyát, az is sanyarú sorsra jut, akárcsak az öreg esetleges következő galambfarmja... Ha pedig van párbeszéd a felek között, eleve el sem jut erre a szintre a dolog. Bár én sem értek egyet az agresszióval, de az ilyen öngerjesztő folyamatoknak általában az a vége.

Hozzá Szóló 2009.05.11. 15:41:14

Mit lehetett tenni.... a szomszédot nem lehetett lelőni, a galambokat meg igen :)

2009.05.11. 15:41:27

@mechorang: Azt csak úgy teoretice mondtam. Nem vagyok félős.:-)

Szelid sunmalac 2009.05.11. 15:43:03

@Igazság Atyja: Van ra realis esely, de arra is, hogy igy kicsit eszbe kap a szomszed es a kovetkezo kutyas szomszednal nem az lesz az elso, hogy szo nelkul megoli.

Win Elen 2009.05.11. 15:43:23

@Szelid sunmalac: nem haragszom. De a jozan, es mertektarto megkozelitest en nem neveznem sznobsagnak. nem divatbol probalok(!) objektiv lenni (foleg hogy nem divat). Az pedig hogy az emberolesre is kiterjeszted az altalam ennek a temanak tukrben tett megjegyzesem, szerintem keptorzitas. Ha felveted, hogy mi van akkor ha, azon van mit beszelni. Es en is arnyalom amit mondtam. De ez igy eleg prekoncepciozus volt.

2009.05.11. 15:45:00

@changebug: "Egy egyensúly alakulna ki mint mindenben. Pár ezer halott után."

Ami igazán nem nagy ár azért cserébe, hogy elmondhassuk: "Fasza gyerek vagyok, velem senki sem szórakozhat". Grat.

Locassen 2009.05.11. 15:45:01

@Peter Blau: na, viccet félre téve, nekem két kutyám volt és egy időben mindegyik rákapott a baromfiudvarra; az elsőt (egy foxit) sajnos el kellett altatni (na jó, konkrétan agyon lett lőve.. faluhelyen így megy ez), mert minden jószándékú feddés ellenére egy hajnalban lemészárolta az állomány 90%-át, beleértve anyám féltve őrzött kotlósait. A második viszonylag fiatalon kezdte, azt apámmal megneveltük és azóta is diszkrét távolságtartással kezeli a tyúkokat (és ennek már 11 éve). Bundással is ez utóbbit kellett volna csinálni, preventíve.
Más kérdés, hogy az öreg alkesz legalább megpróbálhatta volna megbeszélni az ügyet, ahelyett, hogy rögtön a méreghez nyúl, így teljesen jogosan lett elhajtva a francba, hiába lett legyilkolva a fél galamdúc.
Összességében a tanulság az, hogy a bosszú ugyan nem old meg semmit, de azért a zord elégtétel is segít átlendülni a veszteség felett érzett fájdalmon, akárki akármit is mond. Puskák és galambok... hm

Szarka Varro 2009.05.11. 15:46:32

Olvasom a sok barmot. Emberek ébresztő, 12 éves volt!!

Mi a faszt vártok egy 12 éves gyerektől? Verje meg a szomszédot? Netán ölje meg?

Marhák.

kakamatyko 2009.05.11. 15:48:05

A szuleid voltak, tudtak, hogy nem ferne el a panelba'.

Pilgram (törölt) 2009.05.11. 15:48:28

1. a galambok a tollas patkányok
2. abban vagy bűnös, hogy nem verted nyomorékká az embert.
3. nem bűnös. leülhet.

Win Elen 2009.05.11. 15:48:49

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Mi ez a divatos materialista felfogas. Felarazom a dolgokat aztan megmondom hogy mi az aranyos. Nem azt mondom, hogy nem lehetne egy ilyen alapokra helyezett ervrendszerbol akar jobbito szandeku ideologit gyartani. Csak mindenkeppen fura, mert a kettos merce alkalmazasanak valoszinuseget vetiti elore. Az meg ugye mindig meg nagyobb problemakat gerjeszt.

Ленина · http://szanalmas.hu 2009.05.11. 15:48:54

nem vagy bűnös, csak hülye. jó, hogy nem volt gyereke.

Szelid sunmalac 2009.05.11. 15:49:12

@Win Elen: Persze, hogy torzitok. Erre van kihegyezve mind a tema, mind pedig a feltett kerdes. Szelsosegesen foglamazunk meg amugy ertelemszeruen joval arnyaltabb kepeket, hogy utkoztessuk oket a nezeteket. Oljon, ne oljon, embert, allatot. Bar teny, hogy ha valaki szo nelkul megolne az en kutyamat, nem biztos, hogy soha veget nem ero jogi procedurat kezdemenyeznek, vagy megproblanma szep szoval rabirni az elkovetot, hogy anyagilag es erkolcsileg karpotoljon. Inkabb megolom az osszes galamjat es akkor meg mindig olcson meguszta, mert ha meg pampog is, szarra verem. Es akkor meg mindig olcson meguszta...

Win Elen 2009.05.11. 15:52:05

@Szarka Varro: Ja igen. Mansont meg szexualisan zaklatta mind ket szulo. Gorbetukor. Es sarkos.

Azt hogy nem volt 12 eves mar megbeszeltuk, es akkor sem egy lokal genocidumot kovetek el. Az utal egy ket lelki defektusra. (hajlok en is arra hogy ez fotosop)

Professzor A 2009.05.11. 15:54:00

Szerintem Bűnös, nem vagy külömb mint a szomszédod, de szerintem én se cselekedtem volna különbben.

Win Elen 2009.05.11. 15:56:14

@Szelid sunmalac: ez az instant gondolkodas ismerve. Megertem persze. De akkor ird oda hogy sarkitasz. Szamomra az nem alaptezis. Ha mar beszelunk valamirol akkor probaljuk azt valamilyen szintre emelni. Bar az utolso mondatoddal utalsz a habitusodra. Ez jelzes erteku szamomra, hogy mashogy viszonyulunk kerdesekhez. (ez nem eliteles keppen mondom)

changebug (törölt) 2009.05.11. 16:00:06

@zulu: NEM azt mondhatnánk el, hogy senki nem baszakodna senkivel, mert tudná, hogy rosszul járna vele. Rend lenne.
Amúgy rá lehet ezt bízni a rendőrségre, csak akkor ne legyen ez a demokratikus beleugatás mindenbe.

abszint86 2009.05.11. 16:00:57

érdekes, hogy a egyedülálló galambos emberkék lövik le a szomszéd kutyáját... vagy 3 hasonló sztori is érkezett.. nem furcsa?

Penya666 2009.05.11. 16:01:21

Az oregnek tenyleg a kurva anyjat, de nem a galambokat kellett volna bantani.

Penya666 2009.05.11. 16:02:02

Hasonlo eset volt velem is de ott a hasonlo oreg kocsija banta.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.05.11. 16:03:20

teljesen jogos. A macskáinkat megmérgezte a szomszéd. Iszonyú kínok között pusztultak el, pedig a légynek sem ártottak, tudniillik nem tudtak - a környéken sehol nem volt se galamb, se tyúk, se egyéb háziállat, amit a macska megfoghatott volna. Ráadásul panasz se érkezett soha a macskákra.
Az egyik kölyök macskát pedig légpuskával lőtte meg az öreg. A lövedék a macska gerincét találta, deréktól hátrafelé lebénult. Műtöttük, hormonoztuk, de sajnos nem jött helyre. Soha nem fogom elfelejteni, ahogy a két mellső lábán vonszolta magát hozzánk simiért.
Csak azért nem gyújtottam fel az öreg házát, mert elkaptak volna. Bár dögölne meg az ilyen. Örülök, hogy leszedted a szomszédod galambjait.

Szelid sunmalac 2009.05.11. 16:08:08

@Win Elen: Ez igen valoszinu (marmint, hogy mashogy viszonyulunk kerdesekhez) es en ennek igen orulok. Megolne a lelkiismeretem, ha bantanak, akit szeretek es en nem tennek semmit.

2009.05.11. 16:10:28

@changebug: "NEM azt mondhatnánk el, hogy senki nem baszakodna senkivel, mert tudná, hogy rosszul járna vele."

Igaztalanul baszakodni valakivel valóban szemétség. A bibi ott van, hogy az általad vázolt világban sem az igazság győz, hanem aki az erősebb.
Ergo: Nem küszöböli ki sem a szemétséget, sem a másik ember megalázását, javainak tönkretételét, életének kioltását.

LiberAll 2009.05.11. 16:22:58

@Arwen197: és hova dobja a csomagokat, szerinte a helyi strand nagy medencéje nem éppen ideális, a Duna meg a Tisza kissé forgalmas, talán a Balaton, ha van még benne víz ?? :)

Boo 2009.05.11. 16:27:51

Én megértem, ha 12 évesen ezt látta jó megoldásnak, de ha ma sem látja be, hogy mekkora marha volt, akkor tényleg csak az állatokat sajnálom. Akkor mára kiderült, az állatok gazdái is csak állatok.

dex.ion 2009.05.11. 16:30:00

a szomszédot kellett volna lelőni, a galambok nem tehettek semmiről.

MP 2009.05.11. 16:35:32

Szerintem hülye vagy! Elvenni azért ártatlan állatok életét mert a szomszéd veled illetve a kutyáddal kicseszett ugyanolyan barbár cselekedet volt! Te sem vagy jobb mint a szomszédod!

Dorsz 2009.05.11. 16:37:25

Biztos volt már, de hogy kapjon még egy strigulát: Te sem vagy jobb annál, mint aki Bundást megmérgezte.

Mike36 2009.05.11. 16:40:02

mégis érzel bűntudatot, mert megírtad a történetet
de s zomszéd megérdemelte
a sok fasz sötét állatvédő meg lemehet a picsába

Kaa 2009.05.11. 16:40:10

A legszánalmasabb alakok tulajdonsága az, hogy amikor meghal a kutyájuk, azonnal meg vannak győződve róla, hogy "X" megmérgezte.

Mike36 2009.05.11. 16:42:20

@CyberPunK: hová jutott ez a kifordult világ?
zabáltasd fel magad valamelyik állattal, te, emberi faj szégyene

Törcsi:Got_som'_weed? 2009.05.11. 16:42:35

"Talán 10-12 éve történt. Elhagyott a család, munkanélküli lettem. Eléggé lecsúsztam a depresszióba, és hát az ital rabjává váltam. Csak a galambjaim nyújtottak örömet, meg a szomszéd kutyája. A kutya egy kuvasz volt, akinek kölyök korában mindig megfricskáztam az orrát a kerítésen keresztül. Aztán, amikor nagyobb lett és elérte a 80 kg-t, persze már nem mertem ezt megtenni, de boldogan fogadtam, hogy hazafelé a kutya úgy üdvözöl ugatva, mintha a sajátom lenne. Aztán egyszer elkapta egy galambomat - és megölte. Az egyik kedvenc galambom volt: Rühöstotyogót. Nem, nem is ő volt, hanem Pestises Panna. Vagy Ótvar Ottó volt? Nem tiszták akkoriból az emlékeim...
Üvöltöttem, toporzékoltam. Elkapott egyfajta düh, amit a kutya ellen fordítottam. Mérget kevertem a kutyának, fasírt ciánkálival finoman fűszerezve. Megmérgeztem szegényt.
Erre a szomszéd kis náci fia légpuskával lelőtte az összes galambomat. Ma már tiszta vagyok - na jó, ez nem igaz, még mindig szenvedélybeteg vagyok - és úgy érzem, a májrák Isten bosszúja gonoszságomért. De mit fog kapni a szomszéd?! Szerintetek?"

Win Elen 2009.05.11. 16:42:36

@Szelid sunmalac: engem is, de nem rendelnek ala mindent a tenni akarasnak.

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: De. De csak erre reagalva: "Nem bűnös, arányos volt a büntetés."

Annyit meg megjegyeznek, hogy a bunosseg megallapitasa reszemrol, a tettere vonatkozot a fiunak, nem magara az emberre. Sokan - es most nem itt, es nem konkretan - hajlamosak igy megitelni valakit.

Törcsi:Got_som'_weed? 2009.05.11. 16:45:35

@Boo: 12 évesen már olyan szocializációs szinten vagyunk, h bár kurvára fáj és sok szar gondolat megfordul, de nem tesszük meg. 12 év már kvázi felnőttkor az alapvető indulatkezelés szempontjából. De lehetett volna civilizáltabb és humánusabb (galambusabb) is a bosszú: pl. szarral bekenni a kilincset, amikor hazatántorog. Visszaélni alkoholizmusával és gittel betömködni a kertkapu kulcslyukát. Ja, és az örök kedvenc: átpermetezni kromofággal a díjnyertes málnaültetvényére.

Mike36 2009.05.11. 16:47:46

@Logrond: de a sötétzöldek szerint az igazi kártevő az ember, nem szegény patkényka, az csak meg akar élni
javaslom a az állatvédőknek a hindu vallás felvétlét, aztán kiköltözést Indiába, ott senkit nem zavar, hogy a patkányok felzabálják a termést

a galamb, szarka, dúvad, rtandó, persze a széplelkü városi majmok ezt nem fogják fel, jaj szegény galamb hát, dögölne meg mind! (mármint a galélambok) persze az önkormányzat nem tesz semmit, ha én magam megyek le galambot lőni, még simán le is tartóztatnának

Törcsi:Got_som'_weed? 2009.05.11. 16:49:14

@Kaa: megmérgezzem a kutyádat? Bizonyíték nélkül nekem ne vádaskodj majd! Te kis szánalmas?! (Tudom-tudom, nincs se kutyád, se macskád. Se párod, se barátod. Neved alapján kígyód van, max.)

2009.05.11. 16:50:31

Kezdjük az elején.
A történet valószínűleg nem a bloggazda szüleménye, hanem az Sz. fedőnevű emberke küldte be - feltehetően a jobb oldalon megadott címre.

Kérdések (HA a történet valós):
- hány éves voltál kedves Sz., amikor az eset történt?
- miből gondoltad bizonyosan, cáfolhatatlanul, hogy a szomszéd volt a tettes?

Egyebekben shackallor 2009.05.11. 14:54:12 alatti kommentje a mérvadó.
Persze a Kráni Tizenhármak legidősebbike csak tudja :)

Mike36 2009.05.11. 16:55:29

@Törcsi:Got_som'_weed?: :DDDDDDDDDDDDDDDD egyébként tényleg
a szomszéd kis náci fia, beszarok :DDDDDDD

Boo 2009.05.11. 17:00:49

@Törcsi:Got_som'_weed?: Ugyan már.. Hol tanult volna bármit is? 12 évesen puskát adtak a kezébe. Most menjünk bele a szülői felelősségbe? Kár volna. Szerintem sokkal nagyobb baj, hogy azóta sem változott a felfogása.

Big-B 2009.05.11. 17:15:43

Kb. annyira vagy bűnös, mint a szomszédod. Ő a kutyát büntette, te a galambokat.

Win Elen 2009.05.11. 17:26:07

@Törcsi:Got_som'_weed?: :) erdemes egy ilyen hozzagondolassal megkozeliteni az esetet. Maris eszrevesszuk az elfogultsagunkat, es ignoralva azt korrekt(ebb) helyzetertekelest adhatunk. Marha tudunk eleg nyitottak lenni. Ha pedig a gonosz szomszed teoriajabol akarunk epitkezni, hat azt is lehet, de ezzel valamilyen szintu korlatunkrol adunk, a valosaghoz valoszinuleg kozeli kepet.

Közöd?? (törölt) 2009.05.11. 17:28:11

nem csak ártatlan vagy, hasznos is a galamb egy kártékony állat amely ferőző szarával összefosik mindent, az összes galambtartó etető köcsöggel felzabáltatnám a galambszart

Lev Menachem 2009.05.11. 17:31:31

A legtöbb katolikus 12 évesen már volt elsőáldozó, de a post-író valószínüleg még egy hittanórát sem ült végig, különben nem lenne büszke a történetére, ámen.

www.youtube.com/watch?v=pfr8AvcSyic

Mellesleg Jedi-lovagnak se pályázzon az illető, Anakin példáján okulva:P

Lev Menachem 2009.05.11. 17:33:51

nemtudom elment-e (ha nem, miért) az előző komment. a lényeg:

www.youtube.com/watch?v=pfr8AvcSyic

elfelejtette 2009.05.11. 17:44:10

Én is ezt tettem volna. Kurva gyerekes, tudom, de az élet nem habostorta.

Unter Bahn (törölt) 2009.05.11. 17:54:32

Bűnös! Mert:

- mint valaki írta, a bosszú "nemes" dolog, de ebben a formában - találóan - "gyerekes";
- előzőleg nem szerzett bizonyságot a szomszéd bűnösségéről (akár erőszakkal is).

Az ilyen "mérazállatotbántod" dumák amúgy is komolytalanok, ha bosszúról van szó, nincs helye érzelmeknek, rosszul vagyok attól amikor a rákos meg mittudomén milyen gyerekek javára gyűjtött 1 % közé benyírnak egy menhelyes reklámot: Mo összes elhanyagolt állata se ér annyit, mint 1 db gyerek egészsége - főleg ha az pénzfüggő.

Szóval:
- motiváció: 4/5
- indokolás: 2,
- kivitelezés: 1/2

Cukorpofa 2009.05.11. 17:58:41

@Mária:
"Nem egészen.

Ezzel a tettével ott vett elégtételt, ahol a szomszédnak a legjobban fájt.

A galamboknak meg nem volt szerencséjük abban, hogy ők voltak az alkesz kedvencei."

- Ezzel a tettével ugyanazt követte el, amit a szomszéd tettében annyira elitélt.

Cukorpofa 2009.05.11. 18:00:58

@Mária:
"Nem egészen.

Ezzel a tettével ott vett elégtételt, ahol a szomszédnak a legjobban fájt.

A galamboknak meg nem volt szerencséjük abban, hogy ők voltak az alkesz kedvencei."

- Ezzel a tettével pont azt követte el, amit a szomszéd esetében elitélt...

Kisangyal 2009.05.11. 18:02:59

Ne emészd magad, jól tetted amit tettél!
Az okosokkal pedig ne foglalkozz... :)

2009.05.11. 18:14:37

...szomszéd tanuk előtt bevallotta, hogy ő mérgezte meg a kutyát?...hümmmmm?....

serwer 2009.05.11. 18:31:38

Hány galambot lőttél le?
Miért pont annyit?
Hány galambot ér egy kutya?
Miért nem a kutyáját lőtted le?
Talán az nehezebb volt?

Amellet, hogy ez törvénytelen volt, sőt még a fogat fogért elvnek sem felel meg.

velö 2009.05.11. 18:32:38

nem vagy bünös. lödd le a kugyagyilkost is. vàllalom birosàg elött ingyen a védelmedet.

velö 2009.05.11. 18:33:44

naja, a galambokat azért hagyhattad volna. azok nem bünösök.

Su Larsen (törölt) · http://sularsen.com 2009.05.11. 19:00:28

Nem kár értük. A galambok szárnyas patkányok a kutyák meg aranyosak.

rookielamer (törölt) 2009.05.11. 19:01:24

Lehet hogy ebben az esetben első felindulásomban én is a galamblövészetet választottam volna, viszont utólag bűntudatom lenne.

Matador 2009.05.11. 19:05:21

Bűnös vagy! Ártatlan vérért ártatlan vért ontani primkó dolog. A szomszédot kellett volna legyilkolni. Akkor is ha ártatlan a kutyád megmérgezésében. Aki alkeszos az nem lehet ártatlan. A galambok igazán nem tehetnek semmiről. Én halálbüntetés terhe mellett kiirtottam volna a roknságát is.

Win Elen 2009.05.11. 19:10:44

@Su Larsen: Nem kár értük. A kutyak szoros patkányok a galambok meg aranyosak.

Matador 2009.05.11. 19:27:57

@Win Elen: NE VÁGGY ARRA, HOGY SZEMÉLYESEN TALÁLKOZZUNK, MERT A MEGKÖVESEDETT GECIBE TAPOSVA TALÁLOD MAGADAT.

Win Elen 2009.05.11. 19:36:26

@Matador: vagy magat kellett volna fej belonie mindjart. Ezzel kvazi megoldja a problemat. Ha hiszi, a kutyajaval lehet a mennyben, es a fajdalma is megszunik, amibol a bosszuvagya ered. Bar az ongyilkossagot isten rossz szemmel nezi, de talan megerti, hogy egy fontosabb parancsolatnak, a ne olj!-nek igy tudott csak eleget tenni. Az raadasul meg felaldozas is.

serwer 2009.05.11. 19:41:43

@Win Elen:
Nézz utána matador hozzászólásainak :DDD

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2009.05.11. 20:22:54

Win Elen mondta még jóval ezelőtt fent, hogy ennyi állatot megölni, az beteges.
Teljesen egyetértek. Ez tényleg túlmegy a határon és tökmindegy, hogy hány éves. Nagyon is árulkodik, hogy már akkor milyen jellem volt a srác... Még ha a galamb gazdijába lő bele(hírtelen), megértem (ha egy gyerek csinálja) de az állatait kivégezni..az azért más tészta és egyáltalán nem magyarázható hírtelen elfogadható dühkitörésnek.

Akik szerint a dolog nem bűn, hát remélem nem laknak a közelembe... Normális az, hogy 12 vagy akárhány éves kis hülyék rohangásznak, akik egyből gyilkolnak, ha az igazságérzetük emellett dönt...?

A főbűnösnek persze az apukát mondanám, aki hagyta, hogy a hülyegyereke lazán levegye a puskát és akkor lőjjön és arra, amire akar. Ugyancsak - legalábbis a posztból ez derül ki- iszonyatos mulasztás, hogy a kölyökkel nem ültek le beszélni hosszan-hosszan a miértekről és a teendőkről. Ha a szülők figyelnek, a fiú nem lett volna "ámokfutó".

Mi innen, egyik fél egy régi sztoriját olvassuk, nyilván nem láthatunk teljes egészében(ezért sem értem, hogy miért mentegetik vakon..én azt ítélem el, amit bevallott, sokan pedig bele sem gondolnak az egészbe mélyebben.) De a leírt sztoriból, ha minden így zajlott is beleképzelem magamat, tizenkétévesként..biztos, hogy nem gyilkolni mentem volna, biztos, hogy a szüleim lelkitámaszt nyújtottak volna és elmagyarázták volna a dolgot és biztos hogy a faterom felpofozta volna a fickót és csakhogy szarul érezze magát, megfenyegette volna, hogy jobb, ha vigyázik a galambjaira, mert könnyű őket is megmérgezni.

Febntebb voltak akik szemet-szemért elvre hivatkozva nem ítélik el a dolgot. Aki ilyen világban él, az adjon nevet és lakcímet és kerülöm. Ha vezetés közben eléd bevág egy ember, akkor jogosnak érzed, hogy legközelebb te is bevágj más elé? Ha valaki szemetel, akkor neked is szabad? A másik állatainak gyilkolása meddig tart? teszem azt jogos volt a fiú bosszúja. Eszerint jogos lenne, a szomszéd következő bosszúja is. A kölyök teknőse. Ezt jogosan bosszúlná meg a fiú, a szomszéd macskáján stb.. hol a vége?

És luxus, mégis elfelejtették többen - bár ismételten aláhúzva piros vonallal: csak annyit tudunk, amennyit leírt az egyik fél- nem a szomszéd kezdte a gyilkolást, hanem a fiú (kutyája). Asszem nem tért ki a poszt, pedig baromi fontos lenne, hogy hol gyilkolta meg a galambot a kutya... A szomszéd kertjében esetleg?

Na erre varrjatok gombot "nem bűnös a srác" pajtásaim.

ps: csak megjegyzésként, láttam többeknél problémás a felfogás.. a szomszéd galambjai feltehetőleg nem ezek a városi galambok voltak és nem úgy működött a dolog, hogya térre kiszórta a szotyit. Feltehetőleg díszgalambok voltak.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.05.11. 20:42:22

Bűnös vagy. Azért nem a galambokon kellett volna megbosszulnod. Nekem a szomszédom a kutyám ütötte agyon. Ilyenkor mit lehet tenni? Feljelentettük állatkínzásért, de nem kapott semmit. Ha meg esetleg meg találnám verni, akkor is ő járna jól, mert akkor meg testi sértés és megint szívok.

belekotty 2009.05.11. 20:42:56

" Mert ha volt mar kutyad, kertes hazban, ahol nincs leontve betonnal az egesz kert, akkor tudod, hogy egyebkent barhol ki tud szokni. "

Hmm.. nekem 3 vizslám van, a szomszéd kutyák simán bejárnak a kertembe, mégis nekem még egy vizslám nem tette ki a lábát. Nevelés kérdése.

respecta /01 2009.05.11. 20:46:42

Lehet, hogy le leszek lőve, de mielőtt elolvasok egyetlen hsz-t is, megírom, hogy ártatlant nyomtam.
Egyrészt, mert egy gyermek igazi társáról volt szó, aki vele együtt nőtt fel. Ennyi eltelt év után nagy szeretettel és lelkiismeret furdalással írni az egészről, egyrészt jó lelkületű és iszonyú (talán még mindig kísértő) fájdalmat átélt akkori gyermekről van szó.
Akkori csalódása tehetetlen dühöt váltott ki belőle! Ez pedig abban a pillanatban igencsak beszűkült tudatállapotot idézett elő (egy, még kiforratlan érték-rendel bíró) gyermeknél.
Ez fontos. Ma persze, hogy másként döntene.
Másrészt az elkeseredését fokozta, hogy hosszú ideig bosszantotta a szomszéd az ő barátját. Egy felnőtt, aki ellen a levélíró semmit nem tehetett. Tehát a düh régóta forrt/dolgozott benne.
Aztán szem előtt tartottam, hogy ki volt a felelős azért, hogy hozzáfért a fegyverhez (tudom, légpuska és tényleg mindenkinek volt)?
Semmiképpen nem egy gyermek.
Persze, pontos korát nem ismerjük, de gyanítom, hogy gyermekkorú volt tette elkövetésének idején.
Én így gondolom.

Major Paine · http://www.nekemnincs.hu 2009.05.11. 20:51:07

Kedves Kommentelők,
megkockáztatva, hogy az NBH a nyakamra száll és itt mindenki lefasisztáz, én biztos, hogy tolószékbe tettem volna azt a szomszédot. Ahonnan én származom a kutya egyenrangú az emberrel. Az azonban igaz, hogy nevelni kell a kutyát. Bűnös -e a srác? Lehet. De szemet szemért, fogat fogért.

respecta /01 2009.05.11. 20:52:54

Lemaradt: Ki is tehetett arról, hogy a kutya el tudott kapni egy galambot?
Nem az akkori gyermek az biztos.
Reakciója pedig a környezetében kapott viselkedésminta ill. minták alapján is erősen eldőlhetett...

madárijesztő 2009.05.11. 20:54:38

Te egy mocskos állat vagy.
Nagyon sajnálom a kutyádat, nekünk is kinyírta a szomszédom az egyik kutyánkat, tudom milyen ezt átélni. Mégsem ütöttem agyon/mérgeztem meg/stb az ő állatait. Pedig a gyilkos ösztön bennem is feltámadt, leginkább az ipse érdemelné meg a sorsát. De soha nem ártanék egy állatnak sem. Akkor mennyivel vagy most különb az aljas szomszédnál? Egyszer megbűnhődsz tetteidért, ne feledd!

MikeeMikee 2009.05.11. 21:02:04

Az emberrel kellett volna vmit csinalni, nem feltetlenul tetlegesen mert ugye azt a torveny buneti, de biztos vannak ingosagai amik szep lassan eltunhetnek vagy tonkre mehetnek, es igy tovabb amig van vmije vagy elnem koltozik :)

Amugy szerintem kozvetlenul nem te vagy a hibas hanem aki puskat vette.

BKV reszelő 2009.05.11. 21:11:15

Szegény Bundás gazdája egyszerű, mint egy faék, csak annak van értelme. Ha a szomszáddal van bajod legközelebb, vele intézd el, ne az állataival, azok nem tehetnek a gazdájukról. Bundás sem tehetett róla, hogy te egy fasz vagy.

Nyúlontúli 2009.05.11. 21:19:29

Nekem az a kedvenecem. Hogy egy 12 éves kölök megmondja frankót. Szomszéd utálja kutyát, kutya meghal. "rájöttem megmérgezte kutyámat".
Te nem nevelted meg kutyádat, hogy ne egyen össze minden szart evvel halálát okoztad, ezután ahellyet, hogy szembenéznél a felőséggel (jó ez nem 12 gyerek dolga hanem a szüleié lett volna), még lelövöldözöd a galmbajait. Bár utálom a galmabokat és szomszédomnak lenne nyolcvan az ürülékek meg tollak miatt a szomszédommal se ápolnék túl barátságost viszonyt. Viszont az aki 80 galambot tart vaoszinu megszallott, annak ez nem haziallat hanem az elete. El tudom képzelni mit érezhetett ha hazaér és a kertben mindenfelé csak a "gyermekei" hulláit látja. Én fiam csinált volna ijet A) úgy elverem, hogy 2-3 napig nem áll lábra. Még akkor is ha történetesen én is úgyhiszem szomszédnak köze lehet a kutya halálához. B) utána valószinű a következő 2-3 nyáron minden nap dolgozik hétvégén is míg ki nem fizeti a 80 galambot.

zozo68 2009.05.11. 21:19:48

Inkább a zsíragyra kellet volna lövöldöznöd,
mint a szerencsétlen galambokra,lehet,még most sem késő
zozo68

protkózúzó 2009.05.12. 19:45:08

"az dobja rá az első követ, aki..."
na? ki tudja befejezni a mondatot? na? na?
öregre meg gyerekre is vonatkozik

Rebca 2009.05.13. 14:09:59

Ártatlan, de valahol mégsem. De érthető hogy a galambokon töltötte ki a dühét, mert az ő szeretett kutyáját megölte a szomszéd, akkor ő meg a szeretett galambokat nyírta le.

Kagai · http://autostat.hu/markakereskedesek-szervizek 2009.05.19. 15:20:29

Bravo
Szóval egy életért kioltottál egy csomó másikat. Bölcs. A két hülye ember boldogan él tovább, az állatok, akik ártatlanok és csak élni akartak, meghaltak.
Éljen ez a világ.
Te meg legalább rájöttél, mekkora gyökér vagy?
Gyáva féreg. Ha lett volna gerinced, az öreget kapod el. Ne itt mosakodj.
Gyilkos.

Dr_D · http://www.pallas70.hu/marketing-kepzes.php 2009.05.19. 15:38:59

mi a francér kellett a galambokat lekapni? a csávóra kellett volna hatni egy kicsit... de persze nem hiszem, hogy ő tehet róla, hogy a kutya elkapott egy galambot... az pedig erős túlzás szerintem, hogy a csávó szándékosan így akarta a kutyát megmérgezni. ugyanmár....

Arszák 2009.10.12. 20:56:05

Teljesen igazad volt, fogadd elismerésemet!
süti beállítások módosítása